-
Lukács evangéliuma 24
- 1 A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.
- 2 És a követ a sírról elhengerítve találák.
- 3 És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
- 4 És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:
- 5 És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
- 6 Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,
- 7 Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.
- 8 Megemlékezének azért az ő szavairól.
- 9 És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.
- 10 Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ő velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.
- 11 De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik.
- 12 Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.
- 13 És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus.
- 14 És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek.
- 15 És lőn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton.
- 16 De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék.
- 17 Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal?
- 18 Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon?
- 19 És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt:
- 20 És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt.
- 21 Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.
- 22 Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának;
- 23 És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él.
- 24 És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták.
- 25 És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!
- 26 Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?
- 27 És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak.
- 28 Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne.
- 29 De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.
- 30 És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.
- 31 És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük.
- 32 És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?
- 33 És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának.
- 34 Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!
- 35 És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.
- 36 És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!
- 37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.
- 38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?
- 39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!
- 40 És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.
- 41 Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?
- 42 Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet,
- 43 Melyeket elvőn, és előttök evék.
- 44 És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem.
- 45 Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat.
- 46 És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:
- 47 És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve.
- 48 Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.
- 49 És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.
- 50 Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket.
- 51 És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.
- 52 Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;
- 53 És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.
-
-
King James Version (kjv)
- Afrikaans
- Albanian
- Arabic
- Armenian
- Basque
- Breton
- Calo
- Chamorro
- Cherokee
- Chinese
- Coptic
- Croatian
- Czech
- Danish
- Dari
- Dutch
-
English
American King James Version (akjv) American Standard Version (asv) Basic English Bible (basicenglish) Douay Rheims (douayrheims) John Wycliffe Bible (c.1395) (wycliffe) King James Version (kjv) King James Version (1769) with Strongs Numbers and Morphology and CatchWords, including Apocrypha (without glosses) (kjva) Webster's Bible (wb) Weymouth NT (weymouth) William Tyndale Bible (1525/1530) (tyndale) World English Bible (web) Young's Literal Translation (ylt)
- English and Klingon.
- Esperanto
- Estonian
- Finnish
- French
- German
- Gothic
- Greek
- Greek Modern
- Hebrew
- Hungarian
- Italian
- Japanese
- Korean
- Latin
- Latvian
- Lithuanian
- Malagasy
- Malayalam
- Manx Gaelic
- Maori
- Mongolian
- Myanmar Burmse
- Ndebele
- Norwegian bokmal
- Norwegian nynorsk
- Pohnpeian
- Polish
- Portuguese
- Potawatomi
- Romanian
- Russian
- Scottish Gaelic
- Serbian
- Shona
- Slavonic Elizabeth
- Spanish
- Swahili
- Swedish
- Syriac
- Tagalog
- Tausug
- Thai
- Tok Pisin
- Turkish
- Ukrainian
- Uma
- Vietnamese
-
-
Active Persistent Session:
To use a different persistent session key, simply add it above, and click the button below.
How This All Works
Your persistent session key, together with your favourite verse, authenticates you. It links to all your notes and tags in the Bible. You can share it with loved ones so they can see your notes and tags.
However, to modify your notes and tags, you need both the persistent session key and your favourite verse.
Please Keep Your Favourite Verse Private
Your persistent session key and favourite verse provide you exclusive access to edit your notes and tags. Think of your persistent session key as a username and your favourite verse as a password. Therefore, ensure your favourite verse is kept private.
The persistent session key allows viewing, while editing is only possible when the correct favourite verse is provided.
-
Loading...
-
-
Hungarian Karoli (karoli - 2)
2020-10-23Hungarian (hu)
Revised version of the original translation by Károli Gáspár, first published in 1590 in Vizsoly, Hungary.
- Encoding: UTF-8
- Direction: LTR
- LCSH: Bible.Hungarian
- Distribution Abbreviation: karoli
License
Public Domain
Source (OSIS)
https://github.com/krisek/HunKar
- history_1.1
- Repaired dropped characters at beginning of some verses
- history_1.2
- Changed to UTF-8 text from Unbound Bible
- history_1.5
- Removed stray marks, corrected orthography, removed erroneous intro material
- history_1.6
- Updated About text to UTF-8, corrected LCSH
- history_1.7
- (2009-11-12) Corrected a misspelled word in Isa.49.6
- history_2.0
- (2020-10-23) Module rebuilt based on new source with cross-references (from http://szentiras.hu/KG) and section titles (from http://abibliamindenkie.hu/karoli). Description corrected.
Favourite Verse
You should select one of your favourite verses.
This verse in combination with your session key will be used to authenticate you in the future.
This is currently the active session key.
Should you have another session key from a previous session.
You can add it here to load your previous session.