-
Jób könyve 33
- 1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!
- 2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.
- 3 Igaz szívből származnak beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.
- 4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.
- 5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő!
- 6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.
- 7 Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.
- 8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:
- 9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem.
- 10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!
- 11 Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet.
- 12 Ímé, ebben nincsen igazad – azt felelem néked – mert nagyobb az Isten az embernél!
- 13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?
- 14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
- 15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
- 16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.
- 17 Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.
- 18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
- 19 Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
- 20 Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.
- 21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.
- 22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
- 23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
- 24 És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
- 25 Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.
- 26 Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.
- 27 Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;
- 28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
- 29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,
- 30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
- 31 Figyelj Jób, és hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!
- 32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.
- 33 Ha pedig nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!
-
-
King James Version (kjv)
- Afrikaans
- Albanian
- Arabic
- Armenian
- Basque
- Breton
- Calo
- Chamorro
- Cherokee
- Chinese
- Coptic
- Croatian
- Czech
- Danish
- Dari
- Dutch
-
English
American King James Version (akjv) American Standard Version (asv) Basic English Bible (basicenglish) Douay Rheims (douayrheims) John Wycliffe Bible (c.1395) (wycliffe) King James Version (kjv) King James Version (1769) with Strongs Numbers and Morphology and CatchWords, including Apocrypha (without glosses) (kjva) Webster's Bible (wb) Weymouth NT (weymouth) William Tyndale Bible (1525/1530) (tyndale) World English Bible (web) Young's Literal Translation (ylt)
- English and Klingon.
- Esperanto
- Estonian
- Finnish
- French
- German
- Gothic
- Greek
- Greek Modern
- Hebrew
- Hungarian
- Italian
- Japanese
- Korean
- Latin
- Latvian
- Lithuanian
- Malagasy
- Malayalam
- Manx Gaelic
- Maori
- Mongolian
- Myanmar Burmse
- Ndebele
- Norwegian bokmal
- Norwegian nynorsk
- Pohnpeian
- Polish
- Portuguese
- Potawatomi
- Romanian
- Russian
- Scottish Gaelic
- Serbian
- Shona
- Slavonic Elizabeth
- Spanish
- Swahili
- Swedish
- Syriac
- Tagalog
- Tausug
- Thai
- Tok Pisin
- Turkish
- Ukrainian
- Uma
- Vietnamese
-
-
Active Persistent Session:
To use a different persistent session key, simply add it above, and click the button below.
How This All Works
Your persistent session key, together with your favourite verse, authenticates you. It links to all your notes and tags in the Bible. You can share it with loved ones so they can see your notes and tags.
However, to modify your notes and tags, you need both the persistent session key and your favourite verse.
Please Keep Your Favourite Verse Private
Your persistent session key and favourite verse provide you exclusive access to edit your notes and tags. Think of your persistent session key as a username and your favourite verse as a password. Therefore, ensure your favourite verse is kept private.
The persistent session key allows viewing, while editing is only possible when the correct favourite verse is provided.
-
Loading...
-
-
Hungarian Karoli (karoli - 2)
2020-10-23Hungarian (hu)
Revised version of the original translation by Károli Gáspár, first published in 1590 in Vizsoly, Hungary.
- Encoding: UTF-8
- Direction: LTR
- LCSH: Bible.Hungarian
- Distribution Abbreviation: karoli
License
Public Domain
Source (OSIS)
https://github.com/krisek/HunKar
- history_1.1
- Repaired dropped characters at beginning of some verses
- history_1.2
- Changed to UTF-8 text from Unbound Bible
- history_1.5
- Removed stray marks, corrected orthography, removed erroneous intro material
- history_1.6
- Updated About text to UTF-8, corrected LCSH
- history_1.7
- (2009-11-12) Corrected a misspelled word in Isa.49.6
- history_2.0
- (2020-10-23) Module rebuilt based on new source with cross-references (from http://szentiras.hu/KG) and section titles (from http://abibliamindenkie.hu/karoli). Description corrected.
Favourite Verse
You should select one of your favourite verses.
This verse in combination with your session key will be used to authenticate you in the future.
This is currently the active session key.
Should you have another session key from a previous session.
You can add it here to load your previous session.