-
Jób könyve 20
- 1 Felele pedig a Naamából való Czófár, és monda:
- 2 Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem.
- 3 Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem.
- 4 Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyheztette,
- 5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?
- 6 Ha szinte az égig érne is az ő magassága, és a felleget érné is a fejével:
- 7 Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van ő?
- 8 Mint az álom, úgy elrepül és nem találják őt; eltünik, mint az éjjeli látomás.
- 9 A szem, a mely rá ragyogott, nem látja többé, és az ő helye sem törődik már vele.
- 10 Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az ő rablott vagyonát.
- 11 Csontjai, ha megtelnek is ifjú erővel, de vele együtt roskad az a porba.
- 12 Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá;
- 13 És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között:
- 14 Az ő étke elváltozik az ő gyomrában, vipera mérgévé lesz a belében.
- 15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten.
- 16 A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg őt,
- 17 Hogy ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat.
- 18 A mit másoktól szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az ő cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak.
- 19 Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt.
- 20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát.
- 21 Az ő falánksága elől semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az ő jóléte.
- 22 Mikor teljes az ő bősége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá.
- 23 Mikor meg akarja tölteni a hasát, reá bocsátja haragjának tüzét, és azt önti rá étele gyanánt.
- 24 Mikor vasból csinált fegyver elől fut, aczélból csinált íj veri át.
- 25 Kihúzza és az kijön a testéből és kivillan az epéjéből; rettegés támad felette.
- 26 Mindenféle titkos sötétség van az ő vagyonán; fúvás nélkül való tűz emészti meg őt; elpusztíttatik az is, a mi sátrában megmaradt.
- 27 Megjelentik álnokságát az egek, és a föld ellene támad.
- 28 Házának jövedelme eltünik, szétfoly az az ő haragjának napján.
- 29 Ez a gonosz ember fizetése Istentől, és az ő beszédének jutalma a Mindenhatótól.
-
-
King James Version (kjv)
- Afrikaans
- Albanian
- Arabic
- Armenian
- Basque
- Breton
- Calo
- Chamorro
- Cherokee
- Chinese
- Coptic
- Croatian
- Czech
- Danish
- Dari
- Dutch
-
English
American King James Version (akjv) American Standard Version (asv) Basic English Bible (basicenglish) Douay Rheims (douayrheims) John Wycliffe Bible (c.1395) (wycliffe) King James Version (kjv) King James Version (1769) with Strongs Numbers and Morphology and CatchWords, including Apocrypha (without glosses) (kjva) Webster's Bible (wb) Weymouth NT (weymouth) William Tyndale Bible (1525/1530) (tyndale) World English Bible (web) Young's Literal Translation (ylt)
- English and Klingon.
- Esperanto
- Estonian
- Finnish
- French
- German
- Gothic
- Greek
- Greek Modern
- Hebrew
- Hungarian
- Italian
- Japanese
- Korean
- Latin
- Latvian
- Lithuanian
- Malagasy
- Malayalam
- Manx Gaelic
- Maori
- Mongolian
- Myanmar Burmse
- Ndebele
- Norwegian bokmal
- Norwegian nynorsk
- Pohnpeian
- Polish
- Portuguese
- Potawatomi
- Romanian
- Russian
- Scottish Gaelic
- Serbian
- Shona
- Slavonic Elizabeth
- Spanish
- Swahili
- Swedish
- Syriac
- Tagalog
- Tausug
- Thai
- Tok Pisin
- Turkish
- Ukrainian
- Uma
- Vietnamese
-
-
Active Persistent Session:
To use a different persistent session key, simply add it above, and click the button below.
How This All Works
Your persistent session key, together with your favourite verse, authenticates you. It links to all your notes and tags in the Bible. You can share it with loved ones so they can see your notes and tags.
However, to modify your notes and tags, you need both the persistent session key and your favourite verse.
Please Keep Your Favourite Verse Private
Your persistent session key and favourite verse provide you exclusive access to edit your notes and tags. Think of your persistent session key as a username and your favourite verse as a password. Therefore, ensure your favourite verse is kept private.
The persistent session key allows viewing, while editing is only possible when the correct favourite verse is provided.
-
Loading...
-
-
Hungarian Karoli (karoli - 2)
2020-10-23Hungarian (hu)
Revised version of the original translation by Károli Gáspár, first published in 1590 in Vizsoly, Hungary.
- Encoding: UTF-8
- Direction: LTR
- LCSH: Bible.Hungarian
- Distribution Abbreviation: karoli
License
Public Domain
Source (OSIS)
https://github.com/krisek/HunKar
- history_1.1
- Repaired dropped characters at beginning of some verses
- history_1.2
- Changed to UTF-8 text from Unbound Bible
- history_1.5
- Removed stray marks, corrected orthography, removed erroneous intro material
- history_1.6
- Updated About text to UTF-8, corrected LCSH
- history_1.7
- (2009-11-12) Corrected a misspelled word in Isa.49.6
- history_2.0
- (2020-10-23) Module rebuilt based on new source with cross-references (from http://szentiras.hu/KG) and section titles (from http://abibliamindenkie.hu/karoli). Description corrected.
Favourite Verse
You should select one of your favourite verses.
This verse in combination with your session key will be used to authenticate you in the future.
This is currently the active session key.
Should you have another session key from a previous session.
You can add it here to load your previous session.