-
Filippiekhez írt levél 4
- 1 Annakokáért szerelmes atyámfiai, a kik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!
- 2 Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban.
- 3 Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint a kik az evangyéliom dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik fölírvák az életnek könyvében.
- 4 Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
- 5 A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
- 6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
- 7 És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
- 8 Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.
- 9 A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.
- 10 Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.
- 11 Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.
- 12 Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.
- 13 Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.
- 14 Mindazáltal jól tettétek, hogy nyomorúságomban részesekké lettetek.
- 15 Tudjátok pedig ti is, Filippibeliek, hogy az evangyéliom hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül:
- 16 Mert már Thessalónikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre.
- 17 Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra.
- 18 Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.
- 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
- 20 Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mind örökkön örökké. Ámen.
- 21 Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket az atyafiak, a kik velem vannak.
- 22 Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.
- 23 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.
-
-
King James Version (kjv)
- Afrikaans
- Albanian
- Arabic
- Armenian
- Basque
- Breton
- Calo
- Chamorro
- Cherokee
- Chinese
- Coptic
- Croatian
- Czech
- Danish
- Dari
- Dutch
-
English
American King James Version (akjv) American Standard Version (asv) Basic English Bible (basicenglish) Douay Rheims (douayrheims) John Wycliffe Bible (c.1395) (wycliffe) King James Version (kjv) King James Version (1769) with Strongs Numbers and Morphology and CatchWords, including Apocrypha (without glosses) (kjva) Webster's Bible (wb) Weymouth NT (weymouth) William Tyndale Bible (1525/1530) (tyndale) World English Bible (web) Young's Literal Translation (ylt)
- English and Klingon.
- Esperanto
- Estonian
- Finnish
- French
- German
- Gothic
- Greek
- Greek Modern
- Hebrew
- Hungarian
- Italian
- Japanese
- Korean
- Latin
- Latvian
- Lithuanian
- Malagasy
- Malayalam
- Manx Gaelic
- Maori
- Mongolian
- Myanmar Burmse
- Ndebele
- Norwegian bokmal
- Norwegian nynorsk
- Pohnpeian
- Polish
- Portuguese
- Potawatomi
- Romanian
- Russian
- Scottish Gaelic
- Serbian
- Shona
- Slavonic Elizabeth
- Spanish
- Swahili
- Swedish
- Syriac
- Tagalog
- Tausug
- Thai
- Tok Pisin
- Turkish
- Ukrainian
- Uma
- Vietnamese
-
-
Active Persistent Session:
To use a different persistent session key, simply add it above, and click the button below.
How This All Works
Your persistent session key, together with your favourite verse, authenticates you. It links to all your notes and tags in the Bible. You can share it with loved ones so they can see your notes and tags.
However, to modify your notes and tags, you need both the persistent session key and your favourite verse.
Please Keep Your Favourite Verse Private
Your persistent session key and favourite verse provide you exclusive access to edit your notes and tags. Think of your persistent session key as a username and your favourite verse as a password. Therefore, ensure your favourite verse is kept private.
The persistent session key allows viewing, while editing is only possible when the correct favourite verse is provided.
-
Loading...
-
-
Hungarian Karoli (karoli - 2)
2020-10-23Hungarian (hu)
Revised version of the original translation by Károli Gáspár, first published in 1590 in Vizsoly, Hungary.
- Encoding: UTF-8
- Direction: LTR
- LCSH: Bible.Hungarian
- Distribution Abbreviation: karoli
License
Public Domain
Source (OSIS)
https://github.com/krisek/HunKar
- history_1.1
- Repaired dropped characters at beginning of some verses
- history_1.2
- Changed to UTF-8 text from Unbound Bible
- history_1.5
- Removed stray marks, corrected orthography, removed erroneous intro material
- history_1.6
- Updated About text to UTF-8, corrected LCSH
- history_1.7
- (2009-11-12) Corrected a misspelled word in Isa.49.6
- history_2.0
- (2020-10-23) Module rebuilt based on new source with cross-references (from http://szentiras.hu/KG) and section titles (from http://abibliamindenkie.hu/karoli). Description corrected.
Favourite Verse
You should select one of your favourite verses.
This verse in combination with your session key will be used to authenticate you in the future.
This is currently the active session key.
Should you have another session key from a previous session.
You can add it here to load your previous session.